Villamossági és Lámpa Szaküzlet

Cégünkről

Cégismertető

Cégünk 1998-ban családi vállalkozásként alakult Vis-Animi Bt. néven, majd 2007. október 20-án jogutódlással átalakult Vis-Animi Kft.-vé. Vállalkozásunk fő profilja az erősáramú hálózatok kivitelezése és tervezése volt, valamint a cég tulajdonát képező ingatlan jó elhelyezkedését kihasználva ingatlan bérbeadásával is foglalkoztunk. A cég vezetőinek fő irányelve a több területen való megfelelés, ezzel biztosítva a cég folyamatos fejlődését és évek óta fennálló nyereségességét. Ennek az elvnek megfelelve 2010. októberében megnyitottuk a WATT Villanyszerelési Szaküzletet, amely villanyszerelési anyagok kis- és nagykereskedelmével foglalkozik.

Próbálunk lépést tartani a technikák gyors fejlődésével és ennek megfelelően, kollégáim igyekeznek kiszolgálni a lehető leggyorsabban a vásárlóink részéről felmerülő igényeket. Számunkra a vásárló a legfontosabb, ezért fokozatosan fejlesztjük és erősítjük kereskedelmi tevékenységünket. Fontos, hogy olyan termékeket kínáljunk vásárlóink számára, melyek magas minőségű tartós termékek. Ebben nagy segítségünkre vannak a már meglévő beszállítóink, akik mindenben segítik munkánkat.

Elsősorban villanyszerelési anyagok kereskedelmével foglalkozunk, de a vevői igényeknek megfelelően egyéb szerelési anyagokat és villamos berendezéseket is árusítunk, valamint kábelek és vezetékek, illetve a szerelvény és szerelési anyagok is megtalálhatók boltunk készletében. Kollégáink a felmerülő igényeknek megfelelően tudnak műszaki segítséget adni a kiválasztásban. A termékeink biztonságosak, mivel törekszünk a jó minőségre és a gazdaságosságra.

Nézze meg milyen termékeket forgalmazunk!

Kínálatunk évről évre bővítjük, és folyamatos akciós kedvezményekkel várjuk vásárlóinkat!

Karácsonyi dekoráció
akció

Adventi kedvezmények

Kedves Vásárlóink! Hetente megújuló adventi kedvezményekkel várjuk Önöket! Ezen a héten: Karácsonyi dekorációk – 10 % kedvezménnyel Várjuk szeretettel új üzletünkben, Békéscsabán,  a Bocskai utca 29. szám alatt. 

Tovább »

Partnereink

Cím:

5600 Békéscsaba, Bocskai utca 29.

Telefon:

+36 30 929 4630, +36 66 323 222

Email:

info@wattbcs.hu

Nyitva tartás:

Hétfő – Péntek: 7:30 – 17:00

Szombat: 8:00 – 12:00

Pin It on Pinterest

Share This

Kedvezményezett neve: VIS-ANIMI Kft.

Projekt címe: „A Vis-Animi Kft. fejlesztése
Feltételesen vissza nem térítendő támogatás összege: 122 930 850 Ft.
Támogatás mértéke: 70 %
Projekt tartalma: A projekt keretében új telephely kialakítása, napelemes rendszer telepítése valósul meg. Sor kerül felhőszolgáltatás bevezetésére és 4 fő IKT képzésére. Beszerzésre kerül egy lánctalpas kotrógép és egy targonca. A fejlesztés célja technológiafejlesztés, kapacitás növelés, piaci pozíció megerősítése.
Projekt befejezési dátuma: 2024.03.07.
Projekt azonosító: GINOP_PLUSZ-1.2.3-21-2022-01680